HORVÁTH MELLETT EGY DEBÜTÁNS IS A VÁLOGATOTTBAN!

Két játékosunk is pályára léphet a magyar válogatottban a kazahsztáni Európa-bajnoki selejtezőn.

Futsalválogatottunk Európa-bajnoki selejtezőre készül, szerdán Kazahsztánban lép pályára nemzeti csapatunk. A keret összetételébe sajnos beleszólt a koronavírus-járvány, többen is kiestek a bevethető játékosok közül.

Előzetesen 25 fős lista lett leadva az UEFA-nak, ebben három játékosunk neve szerepelt. Horváth Szabolcs már rutinos válogatott játékosként utazik, a legutóbb, az ukránok elleni felkészülési mérkőzésen is a keret tagja volt.

Rajta kívül Bognár Bence és Rábold Richárd is ott volt a 25-ös listán, előbbi kisebb sérülése miatt nem tudta vállalni a szereplést, ám utóbbi számára megnyílt a lehetőség a debütálásra, és ő is tagja annak a 12 játékosnak, akik hétfőn délelőtt útnak indulnak.

– Olyan helyzetbe kerültünk, amilyennel még sohasem találkozott senki, és remélem, nem is fog – mondta az mlsz.hu-nak Turzó József– Megpróbáljuk kihozni a maximumot a jelenlegi szituációból, becsülettel készülünk az előttünk álló erőpróbára. Teljes kerettel is nagyon nehéz lett volna szoros meccset játszani a kazahokkal, most még sokkal nehezebb lett a dolgunk, hiszen a keretünk tele van fiatal, rutintalan játékosokkal, akik eddig mindössze egy-két összetartáson voltak a válogatott tagjai. Bármi is lesz az eredmény szerdán, abban biztos vagyok, hogy címeres mezben mindannyian tudásuk maximumát adják majd, de azt lehetetlen megmondani, ez mire lehet elég.

A mieink szerdán, magyar idő szerint 14:30-tól lépnek pályára Kazahsztánban.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ EB-SELEJTEZŐN

Kapusok:

Mezei Dávid (MVFC Berettyóújfalu)
Sásdi Bálint (Veszprém)

Mezőnyjátékosok:

Faragó Lajos (DEAC)
Horváth Benedek (Dunaújváros)
Horváth Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Horváth Szabolcs (FTC)
Rábold Richárd (FTC)
Rutai Balázs (Veszprém)
Siska Gergő (DEAC)
Szeghy Szabolcs (Dunaújváros)
Szentes-Bíró Tamás (DEAC)
Tóth Attila (DEAC)

Forrás: mlsz.hu

Share: