BÁTOR JÁTÉKOT HOZTUNK, DE NEM SIKERÜLT A BRAVÚR

Futsalcsapatunk hátrányból várja a visszavágót a Magyar Kupa negyeddöntőjében.
Nehéz sorsolást kaptunk a Magyar Kupában, a Berettyóújfalun keresztül vezetett volna az út a final4-ba. Az oda-visszavágós párharcot idegenben kezdtük, ott, ahol legutóbb bravúros, 3-3-as döntetlent értünk el, ezzel az eredménnyel most is kiegyeztünk volna.

Ahhoz a mérkőzéshez hasonlóan hamar hátrányba kerültünk, Rábl János talált be az első percben, majd a 7.-ben Diece és Sidnei is eredményes volt. Bátran játszottunk ezúttal is, sűrűn használtuk a kapus nélküli, öt a négyes játékot, és ebből szépítettünk is Büki Baltazár góljával.

A szünet után így még bíztató helyzetben voltunk, ám a második félidőben Nagy Imre két, valamint Sid egy találatával végül ötgólos előnybe került az MVFC a visszavágó előtt.

FÉRFI FUTSAL MAGYAR KUPA
MVFC BERETTYÓÚJFALU – FTC-FISHER KLÍMA 6-1 (3-1)
FTC: Tóth – Horváth, Öreglaki, Fekete, Hosszú – Nyerges (k), Sámson, Rábold, Büki, Bognár, Gellérfi, Németh, Panyi, Cseri
Gól: Rábl, Diece, Sid (2), Nagy (2), ill. Büki

Share: