Tizenöt (!) gólos siker második csapatunk szezonrajtján!

  • 2018-09-11
  • Kántor Barnabás
  • Top hírek
  • 0
  • 1406 Views

NB III-ban szereplő második csapatunk kiütéses, 15–0-s sikerrel kezdte a szezont! A találkozó legeredményesebb játékosa a hat gólig jutó Németh Gábor volt.

Erre az idényre alaposan átalakult második csapatunk, de az első mérkőzés alapján úgy tűnik, nem gyengült a keretünk, sőt! A szezont hazai pályán, a Népligeti Faházban kezdtük meg a Siketek SC ellen, az első fordulóban az első csapatnál lévők közül Németh Gábor és Soóky Norbert (utóbbi a csapat játékos-edzője) játszott vissza a több játéklehetőség reményében.

A vezetést azonban nem egyikük, hanem Halász Gergő szerezte meg, majd a harmadik percben Labundy Máté fejelt a kapuba. Nem kellett azonban sokat várni Németh első találatára, a találkozó folyamán ezt még öt követte, így mesterhatossal indította a szezont!

A szünetre – csakúgy, mint első csapatunk – 7–0-s előnnyel vonultunk, az előbb említetteken kívül Könczey Zsolt volt még eredményes. A második félidő elején még tartott a szintén imént említett Németh-gólparádé, amit Soóky duplája követett, mire letelt a találkozó első 31 perce.

Ekkorra nyolc mezőnyjátékosunkból csak három nem talált be, ám erre is sor került. Közülük Kántor Barnabás duplázni tudott, Kaczor Patrik látványos, sarkazós gólt szerzett, és végül Könczey Balázs is betalált egy perccel a vége előtt! A kapuban Arendt Vilmos magabiztosan védett végig, az utolsó nyolc percre beszálló Németh Marcell pedig szintén kapott gól nélkül tudta tartani csapatunkat, amely végül 15–0-s győzelmet aratott!

FÉRFI FUTSAL NB III, BUDAPESTI I. CSOPORT, 1. FORDULÓ
FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA II–SIKETEK SC 15–0 (7–0)
Népligeti Faház V: 
Boros Grünvald, Dobó
FTC: Arendt – Halász, Soóky, Könczey Zs., Németh G. – Németh M. (k), Labundy, Kántor, Könczey B., Kaczor. Játékos-edző: Soóky Norbert
SIKETEK: Kovács R. – Molnár T. , Nemes, Spendel, Gyürky – Telek, Kovács P., Szabó B.
G: Halász G. (2.), Labundy (3.), Németh G. (5., 14., 18., 20., 24., 28. – az utolsót büntetőből), Könczey Zs. (11.), Soóky (29., 31.), Kántor (34., 37.), Kaczor (36.), Könczey B. (39.)

Share: