KOCKÁZTATTUNK, VERESÉG LETT A VÉGE

Futsalcsapatunk nagyon fájó vereséget szenvedett hazai pályán a DEAC-tól.
Hétfőn még a Dunaferr ellen játszottunk (4-4-es döntetlenre végződő) rangadót, pénteken pedig ismét hazai pályán volt mérkőzésünk, az ellenfél ezúttal a DEAC volt. A debreceniek éppen úgy kezdték a 2019/2020-as szezont, ahogy mi: két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, ők a hatodik, mi az ötödik helyről vártuk a folytatást.

Kiegyenlítetten kezdődött, aztán viszont nagy Fradi-fölénnyel folytatódott a találkozó. Az első öt percben volt két védenivalója Tóth Gyulának, az előny viszont hozzánk került a 7.-ben. Egy szögletet követően a visszagurított labdát, Bognár Bence lőtte a hosszúra, ahol Fekete Róbert érkezett, így a második meccsén is eredményes tudott lenni ebben a szezonban (1-0).

A 12. percben Jenei Krisztián tartott meg nagyszerűen egy labdát, Rábold Richárd elé tálalt, aki éles szögből nagy gólt lőtt a rövid felsőbe (2-0). Meggyőző játékkal megnyugtató előnnyel mehettünk a szünetre, ráadásul előtte Rábold révén majdnem megszereztük a harmadik gólt is, de a kapufa megmentette ellenfelünket.

Semmi jel nem mutatkozott arra, ami a második félidőben történt. A 24. percben Öreglaki Norbert gurított Faragó Ádám mellett a DEAC kapujába (3-0), de ezt követően ellenfelünk kapusa elképesztő javuláson ment át, bravúrt bravúrra halmozott, miközben a másik oldalon Szentes-Bíró Tamás és Kántor Tamás is gólra váltotta a helyzetét (3-2).

Az egygólos különbséget újra kettőre tudtuk növelni, Rábold érkezett kiválóan a hosszún, megvolt az esélyünk rá, hogy megnyugodjunk, de még ugyanebben a percben Szentes-Bíró is dupláig jutott (4-3).

Bő fél óra elteltével Rábold harcolt ki büntetőt, amit Öreglaki gólra váltott (5-3), ismét két gól volt közte, és most legalább nem kaptunk azonnal újabb gólt. Igen ám, de a DEAC átállt öt a négyre, és három perccel a vége előtt újra feljött egyre (5-4).

Majd összejött a hatodik faultunk is, a kisbüntetőt pedig Kántor gólra váltotta (5-5). Meg akartuk nyerni a mérkőzést még így is, szűk három perccel a vége előtt, mi is lehoztuk a kapusunkat, ám Tóth Attila az utolsó percben betalált, így elvitte a DEAC a három pontot (5-6).

FÉRFI FUTSAL NB I, 6. FORDULÓ
FTC-FISHER KLÍMA – DEAC 5-6 (2-0)
FTC: Tóth Gy. – Öreglaki, Fekete, Cseri, Bognár
Cserék: Bajusz (k), Gellérfi, Rábold, Roni, Óhidi, Jenei.
Szakmai igazgató: Roni Ribeiro

DEAC:
 Faragó – Szentes-Bíró, Tóth A., Kántor,Varga D.
Cserék: Dobi (k), Krajcsi (k), Somogyi, Nyeste, Sustyák, Rácz, Szabó L., Haraszti, Békési. Vezetőedző: Elek Gergő

Gól: 
Fekete (7.), Rábold (12., 29.), Öreglaki (24., 31. – büntetőből), ill. Szentes-Bíró (26., 29.), Kántor (27., 37.), Szabó L. (37.), Tóth A. (39.)

Share: