Kapott gól nélküli, sima győzelem

  • 2018-10-31
  • Kántor Barnabás
  • Top hírek
  • 0
  • 186 Views

Továbbra is veretlen második csapatunk is, az NB III budapesti csoportjának 7. fordulójában 4–0-ra legyőztük a Romhány SE-t.

A szezon előtt úgy számítottunk, hogy ez lesz az egyik legnehezebb találkozónk, hiszen a Romhány az előző idényt még az NB II-ben töltötte, és több, NB I-es rutinnal rendelkező játékosa van. Ennek ellenére nem kezdte túl jól a bajnokságot Nagy Attila együttese, hat meccsen három győzelem és három vereség volt a mérlege.

A mieink kapuját ismét Kovács Áron védte, ami nagy erősítésnek bizonyult, mert nem kapott gólt, ahogy az is, hogy az első csapatból visszajátszott Jenei Krisztián. A nyolc mezőnyjátékost két-két sorra osztotta Soóky Norbert játékos-edzőnk, és érdekes, hogy a két sor két-két gólt szerzett, az egyik az első félidőben, a másik a másodikban talált be kétszer.

A nyolcadik percben tudtuk feltörni először ellenfelünk védelmét, Könczey Balázs remek passzát követően az előző hetekben már nagyszerűen játszó Tarnai Gábor megszerezte első gólját Fradi-mezben (0–1). A sor másik két tagja pedig a következő beállásukkor hozta össze a második gólt, Kántor Barnabás lövését még védte Piel Béla, ám Labundy Máté ismétlését már nem tudta hárítani (0–2).

A második játékrész első sorunké volt, a 25. percben egy gyönyörű támadás végén Soóky Norbert keresztpasszát Jenei vágta a kapuba (0–3). Támadás szemszögéből ez volt a legszebb gólunk, befejezés szemszögéből azonban a negyedik, Könczey Zsolt parádésan emelte át a Romhány kapusát a 32. percben, beállítva ezzel a 0–4-es végeredményt.

Második csapatunk így továbbra is veretlen, és ideiglenesen átvette a vezetést a tabellán. Az őszi szakasz két legnehezebb meccse még hátravan, közvetlen riválisainkkal, a Hidegkúttal és a Városgazdával játszunk még.

FÉRFI FUTSAL NB III, BUDAPESTI CSOPORT
ROMHÁNY SE–FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 0–4 (0–2)
Kerék Utcai Általános Iskola, 11 néző. V: Boros, Kondákor, Csete
ROMHÁNY: Piel – J. Gil, Peller, Zalatnai, Radianov – Tihanyi, Pados, Gergely, Fodor. Vezetőedző: Nagy Attila
FTC: Kovács Á. – Soóky, Kaczor, Könczey Zs., Jenei – Németh M. (k), Kántor, Könczey B., Tarnai, Labundy. Játékos-edző: Soóky Norbert
G: Tarnai (8.), Labundy (15.), Jenei (25.), Könczey Zs. (32.)

Share: