Fontos híreink:

Fegyelmi határozat!

E-mail Nyomtatás PDF

Döntött a Fegyelmi Bizottság! Kova fél évre eltiltva mindennemű sporttevékenységtől!

Utaltunk már rá, hogy visszatérünk Kova ügyére.
Történt ugyanis januárban, hogy egy 5+1-es kispályás labdarúgó tornán részt vett Kova, ahol kiesett csapatával. Sérelmeit és a vereséget nehezen viselte, és a jogos vagy jogtalan bírói ítéleteket maga próbálta megtorolni. A rosszindulatú első hírek arról szóltak, hogy lefejelt egy bírót. Kova elmondása alapján szavakkal szidalmazta, és valóban próbált erőszakosabban közeledni a bíróhoz, de annál több, hogy minimálisan összeért a homlokuk, nem történt. A saját véleményünk, hogy talán valahol a kettő között lehet az igazság. Egy biztos, mindenféle hasonló cselekedettől mi, mint FTC Futsal szeretnénk elhatárolódni és reméljük, hogy semelyik játékosunk, soha többet nem tesz ilyet vagy hasonló dolgot.
Kova megbánta, és megpróbált minden követ megmozgatni azért, hogy ne legyen a tettének komoly következménye. Mi sem szerettünk volna sokat foglalkozni ezzel a dologgal, de úgy érezzük, hogy egy pár furcsaság nem kerülheti el a figyelmünket. Első és legfontosabb dolog: ez nem egy MLSZ által kiírt sportrendezvény volt. Az, hogy valaki – egy kft vagy magánszemély – szervez teremlabdarúgó tornát, ahhoz az MLSZ-nek semmi köze. Szerintünk. De menjünk tovább. Az eset januárban történt. Igaz, hogy már akkor pletykaszinten felmerült, hogy ezt majd valaki vagy valakik eljuttatják az MLSZ-hez, hogy Kovát egy életre eltiltsák. Kovát sokan nem szeretik, megosztja az embereket, de azért mindennek van határa. De a dologban a legnagyobb furcsaság az, hogy van egy futsal bajnokság, ahol ugye szerepelünk… ez évben talán a legnagyobb versenyfutás várható a bajnoki címért. A várományosok a Cső-Montage, a Berettyó, az Aramis és ugye a Győr. Egymás ellen lopkodhatnak pontokat, viszont talán ezen csapatok ellen egy csapat veszi fel a küzdelmet és azok mi vagyunk. Az ügy pikantériája, hogy az első 5 fordulónk alatt le tudjuk ezt a 4 rangadót. És mit hoz az élet, a január eleji eset megvárva a Berettyó, a Cső, és az Aramis mérkőzést, rögtön utánuk három nappal az MLSZ-nél landol. Picit érdekes… Mindenki tudja, Kovával bárhol lépünk pályára, több az esélyünk, bármikor benne van, hogy góljaival eldönt meccseket. És ha gyanúnk megalapozott, akkor még jól is gondolkodtak az „okosok”, hisz a Cső ellen elloptuk a 3 pontot. De akkor térjünk rá a lényegre, van egy csapat, amelyik jól járt és ez nem más, mint a győri Rába ETO. Ellenük már nem jöhet ki a lépés, nem mutathatja meg, hogy akár helye lett volna az EB-n a válogatottban, mert bárkiből hülyét csinál labdával.
Az eset és az ügy landolása között szinte pont 2 hónap telt el. Nagyon furcsa.
Mindenesetre okosan kifundálták. Természetesen ezekre bizonyítási lehetőség nincs. Amit tenni tudunk, az a részünkről nem más, mint ezt leírni és egy pici lelkiismeret furdalást okozni – ha van nekik ilyen.
Teljesen friss információként ma – március 9.-én – meghozták az ítéletet és Kovacsics Károlyt fél évre, mindennemű sport-tevékenységtől eltiltották.

 

Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!
 

Főtámogatóink

FTC Futsal a YouTube-on

Támogatóink