Győrbe, a legutolsó szalmaszálért

  • 2018-06-04
  • Kántor Barnabás
  • Top hírek
  • 0
  • 1174 Views

Sokat küzdhettünk a tavasszal azért, hogy elkerüljük a kiesést, innentől kezdve azonban nincs lehetőség a hibázásra. A legutolsó szalmaszálért megyünk Győrbe, ha nem győzzük le idegenben a Bőnyt, elbúcsúzunk az élvonaltól. 

A 9. helyért zajló párharc két győzelemig tart, és mivel az alapszakaszban előrébb végeztünk a Bőnynél, mienk volt a pályaelőny. Ezt azonban pénteken elveszítettük, az utolsó percben, emberhátrányban kapott góllal ellenfelünk került előnybe, és ha hazai pályán is győz hétfőn, biztossá válik, hogy ősztől nem leszünk élvonalbeli csapat.

A mérkőzés mellett ráadásul elveszítettük csapatkapitányunkat is, Komáromi Pétert két sárgával kiállították, így nem lesz bevethető a mai, sorsdöntő mérkőzésen, ahogy a törött kezű Keresztury Márton sem. Valóban a legutolsó szalmaszálért megyünk Győrbe, ahhoz, hogy bent maradjunk, innentől kezdve már nincs hibázási lehetőség, sorra kell nyerni a mérkőzéseket, kezdve a mostanival.

A negatívumok és a nehézségek után jöjjenek a pozitívumok! Merthogy voltak bíztató jelek a pénteki találkozón, ezt még Kis János, a Bőny mestere is elismerte. Szervezetten és fegyelmezetten védekeztünk, amikor pedig szükség volt rá, Tóth Gyula mindig a helyén volt, több bravúrral is segítette csapatunkat, egyedül az emberhátrányos helyzetben volt tehetetlen.

Három nappal ezelőtt végre visszatért Birinyi Balázs, aki egy súlyos sérülésből épült fel kemény munkával, immár százszázalékos állapotban van, és remekül futsalozott a legutóbbi mérkőzésen. Ráadásul Komáromi és Keresztury hiánya ellenére bővebb kerettel utazhatunk Győrbe, hiszen lejárt Szabó Zsolt eltiltása, aki az előző szezon végén is fontos gólokkal segítette a mieinket, valamint ismét bevethető lesz Jenei Krisztián, aki a futsal NB I egyik üde színfoljta, jelentősebb futsalmúlt nélkül is nagyon szépen helytállt a szezonban az élvonalban.

Nincs más lehetőség tehát, muszáj nyernünk ma, a 17 órától kezdődő találkozón, bele kell kapaszkodnunk azokba a pozitívumokba, amik a sok nehézség mellett is jellemezték csapatunkat.

Share:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.