FIATAL CSAPATTAL SZÉP GYŐZELEM IDEGENBEN!

  • 2019-10-16
  • Kántor Barnabás
  • Top hírek
  • 0
  • 70 Views
Hiába volt rengeteg hiányzónk, futsalcsapatunk bravúros győzelmet aratott a Kecskemét otthonában.

Eddig sem tudtunk teljes kerettel kiállni a mérkőzéseinkre, ám ezt az időpontot már a szezon előtt láttuk, hogy problémás lesz, ezért halasztást kértünk, de a Kecskemét nem ment bele, így megrendezték a találkozót. A pozitívumokat nézve, így több fiatal játékosunk is jelentős szerephez juthatott, és szépen helytálltak.

Szokatlan, de az első félidő gól nélküli döntetlent hozott, többnyire ellenfelünk irányította a játékot, ami az előzmények ismeretében nem volt meglepő. Kevésszer tudtunk veszélyt kialakítani a hazai kapu előtt, Cseri Gergő lőtt egy nagy kapufát, a másik oldalon pedig hősiesen védekeztünk.

A második félidőben azonban már jobban ki tudtunk jönni a szorításból, és a 25. percben Jenei Krisztián révén előnybe kerültünk (0-1). Két perccel később ráadásul Gergály Gyula tudta növelni az előnyünket (0-2), aki még két perccel később újra betalált, így már háromgólos lett a különbség (0-3)!

A hátralévő időben az eredmény nem változott, így az alaposan megfiatalított csapatunk nagyon szép győzelmet aratott! A futsal NB I-ben most a válogatott meccsek miatt szünet következik, legközelebb november 1-én a Veszprémet fogadjuk hazai pályán, az ötödik helyről várhatjuk a folytatást.

FÉRFI FUTSAL NB I, 7. FORDULÓ
SG KECSKEMÉT FUTSAL – FTC-FISHER KLÍMA 0-3 (0-0)
KECSKEMÉT: 
Tombácz – Nagy R., Csamangó, Móra, Dobosi – Kovács J., Deák, Récsei, Sallai, Patai, Maczelka, Csővári
FTC: Tóth Gy. – Öreglaki, Cseri, Gergály, Jenei – Bajusz (k), Gellérfi, Dávid, Lőrincz, Roni, Óhidi
Gól: Jenei (25.), Gergály (27., 29.)

Share: