Felfoghatatlan vereség

  • 2018-04-27
  • Kántor Barnabás
  • Top hírek
  • 0
  • 2137 Views

A férfi futsal NB I rájátszásának A-csoportjában, a 6. fordulóban elképesztő vereséget szenvedtünk hazai pályán a DEAC-tól.

FÉRFI FUTSAL NB I, RÁJÁTSZÁS, A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA–DEBRECENI EGYETEMI AC 1–2 (0–0)
Elek Gyula Aréna V:
Szilágyi N., Tamási P., Janitz
FTC: Tóth Gy. – Safar, Komáromi, Karacs, Andorka – Vámosi (k), Birinyi, Szabó Zs., Juhász, Horváth B., Jenei, Dénes, Keresztury, Bencze. Játékos-edző: Safar Tony
DEAC:
Dobi – Kasuba, Tóth A., Pallai, Varga D. – Krajcsi (k), Pázmándi, Esztergomi, Buka, Kondás, Szabó P. Vezetőedző: Elek Gergő
G: Karacs (23.), ill. Varga D. (39.), Szabó P. (39.)

 

Olyan volt az első félidő, mint az eddigi meccseink nagy része: a védekezés rendben, sorra dolgozzuk ki a helyzeteket, de nem tudunk belőlük gólt szerezni. Konkrétan 12 olyan lövésünk volt, ami könnyedén kiköthetett volna az ellenfél kapujában, több ziccer volt ezek között és lőttünk három kapufát is. Ellenfelünk többnyire bekkelt, csak három alkalommal kellett védenie Tóth Gyulának.

A második játékrész elején is sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, a 23. percben azonban megtört a jég, megszereztük a vezetést, egy szögletet követően Karacs Dániel bombázott a léc alá (1–0)!

A vezető találat után feljebb jöttek a vendégek, ekkor már Tóth Gyulának is be kellett mutatnia bravúrokat. Öt perccel a vége előtt összegyűlt az ötödik faultunk, két perccel később ellenfelünk átállt öt a négyre, amiből mi kerültünk ziccerbe, de Keresztury Márton megint nem tudott betalálni.

Megtette ellenfelünk, Varga Dániel maradt üresen középen és spiccel a kapuba lőtt (1–1). Azonnal átálltunk öt a négyre, az első lövésünk pedig Szabó Péterről az üresen maradt kapuba csorgott (1–2)

A végén Keresztury még lőtt egy kapufát, egyenlíteni már nem tudtunk. Hiába volt csaknem húsz lehetőségünk a gólszerzésre, ha csak egyet váltunk gólra, nem lehet a pechre fogni a vereséget. Ezzel négy pont hátrányba kerültünk a DEAC-cal szemben, és nagyon nehéz helyzetben vagyunk a kiesés elleni harcban.

Share:

Vélemény, hozzászólás?