Az utolsó (előtti) esély

  • 2018-05-14
  • Kántor Barnabás
  • Top hírek
  • 0
  • 458 Views

Ma este az utolsó hazai mérkőzésünket játszuk az Elek Gyula Arénában a rájátszásban. A Dunaferr elleni mérkőzés az utolsó esélyünk, hogy még megmaradjon a reményünk arra, hogy a rájátszásban kiharcoljuk a bennmaradást. Ehhez az egyetlen lehetőségünk az, hogy legyőzzük az újvárosiakat. Nem lesz könnyű.

A rájátszás nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, és mostanra nemhogy nyugodtan várhatjuk az utolsó mérkőzéseket, hanem igencsak nehéz helyzetben vagyunk. Az egyetlen sanszunk arra, hogy kiharcoljuk a bennmaradást a következő két mérkőzésen az, hogy megverjük itthon a Dunaferrt és idegenben a Nyírgyulajt, miközben a Debrecen kikap a Dunafertől és a Nyírgyulajtól is a következő két mérkőzésén.

Ezzel azonban (egyelőre) nem kell foglalkoznunk, csak a saját feladatunkkal, hogy mindent megtegyünk a három pontért az újvárosiak ellen. Már csak azért is, mert nem mindegy, milyen formában várjuk még a hátralévő találkozókat.

Ha a fentebbi forgatókönyv nem jön össze, akkor a másik csoport utolsójával (jelen állás szerint a Bőny) játszunk két győzelemig tartó párharcot, hogy aztán az NB II második helyezettje ellen kiharcolhassuk a bennmaradást… Nem könnyű menet!

Birinyi Balázs január óta először léphet ma pályára

Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, első lépésként ma kell a bravúr. Jó hír, hogy már van esély Birinyi Balázs játékára. Bringa az előző héten már teljes értékű edzésmunkát tudott végezni. Ezúttal várhatóan legeredményesebb játékosunk, Karacs Dániel is bevethető lesz.

A hiányzók listájára ugyanakkor Vattamány Dávid mellé felkerült Horváth Benedek is, aki eltiltás miatt nem léphet pályára – ez érzékeny veszteség lesz a számunkra.

Nehéz, de fontos mérkőzés vár ránk a dobogóért küzdő Dunaferr ellen, várunk mindenkit az Elek Gyula Arénába a 21 órától kezdődő mérkőzésre!

Share:

Vélemény, hozzászólás?